1865. január 12-én született Kótajon. Középiskoláját Késmárkon, a Szepesben végezte, ahová apja a „német szó” kedvéért küldte. Ott a Kárpátokat járva vált a az erdő szerelmesévé és választotta az erdészi pályát élete hivatásául. A Selmeci Akadémián szerzett erdőmérnöki oklevelet 1887-ben. A csíki havasokban töltött gyakorló évei után, az ungvári erdőhivatalhoz került, ahol úgy látszott hogy gyökeret ver. 1888-tól a Szászsebesi erdőrendezőség vezetője, majd 1889-től a Dévai és a Vajdahunyadi erdők kirendeltségének vezetője. 1890-től a Máramarosi erdők igazgatása is hozzá került. Ugyanebben az évben az Lazeszcsinai erdő gondnokává is vált. Majd 1891 évben kinevezték a Besztercebányai Erdőigazgatóság vezetőjévé. Keze alá tartoztak a Zólyomlipcsei erdők, majd később a Zsarnócai erdőhivatal. Mint erdőtanácsos 1892-ben felbecsülte a Körmöcbányai kincstári erdők-, 1894-ben a Zólyomi erdők-, majd 96-ban a Tátralomnici kincstári erdők fa és vadgazdaságát. Beosztásaiban mindvégig felügyelte a fagazdálkodás mellett a vadgazdálkodást is. 1896-ban feleségül vette az ungvári erdőhivatali faüzem vezetőjének leányát, Jánosi Jolánt (1877-1940), mely révén előkelő erdészi család (a Bekények és Tomcsányiak) rokonságába került. Együtt vadászott az erdőrendezőség téli főnőkével Kernides Györggyel, aki ugyanakkor az állami erdőhivatal főnöke és gróf Széchényi Béla koronaőr vadászmestere volt. Vadásztársaságukba tartozott még, a nyári erdőrendező Dénes Géza ókemencei erdőgondnok, aki viszont a Gróf Andrássyak vadászmestere volt. A vadásztársasághoz tartoztak vadászbérlő mágnások, főispánok és püspökök, de tagja volt több külföldi főkonzul is, többek közt Clinge Fledderus hollandi főkonzul, aki a családnak jó barátjává vált. 1918 évben Ung és Bereg megye főerdőtanácsosává nevezték ki, és ilyen minőségében érte a cseh bevonulás. Megszállás alatt a csehek által szorgalmazott rablógazdálkodásnak, az esztelen erdőirtásnak ellenállt, felhívva a figyelmet, hogy az a hegyvidéken elkarsztosodással, az Alföldön árvízveszéllyel fenyeget. A csehek ezért állásából kitették, majd „magyarkodás és ellenállásra szítás” miatt börtönre ítélték, ahonnan a holland főkonzul vadásztársasági barátjának köszönhetően szabadult. Ezt követően Csehszlovákiából kiutasították, a magyar állampolgárságot a főkonzul közbenjárásával, a prágai kormány megkerülésével nyerte el. Ungvárról és „Cesko”-ból történt kiutasítása után 1924-ben családostul, feleségével és nyolc gyermekével együtt a „csonka” Magyarországra települt át, Nyíregyházán halt meg 1936-ban.
