Tíz évet Ungváron éltem le, ebből 5 évet az úri jólét, ötöt a nyomor emlékeivel. Elemi iskolámat Ungváron, a gimnáziumot Nyíregyházán végeztem. Katonaidőmet 1931-32.évben a 12.gyalogságnál töltöttem le. A debreceni egyetemen jogi dipolomát szereztem 1936-ban „suma cum laude” minősítéssel. Először a BM-ben 6 hónapig, majd járásbíroságnál kb.egy évig joggyakronok voltam. Végül is a Pénzintézeti Központnál kötöttem ki. Pályámat azonban megszakították katonai behívásai. 1940-ben az erdélyi bevonulásban vettem részt, majd 1942-ben frontszolgálatra hívtak be, és 1942. év végén az orosz-szovjet frontra küldtek ki. 1940. július 5-én feleségül vettem Péczeli Jolánt. Frontszolgálatom – rövid megszakításokkal – a háború végéig tartott. 1944 őszén és telén a Komárom melletti Szőnyben századparancsnokként tartalékban, tehát elég békés viszonyok között szolgáltam. 1944. áprilisa után szovjet-orosz fogságba estem. Az oroszok 1945 júniusában vagonokban Constanzába, onnan a Fekete tengeren hajóval Odesszába szállítottak. 1948. júniusában kerültem haza, ahol hamis vádakkal a Népbíróság 6 évi börtönre ítélt, amit a fellebbviteli bíróság 2 év és 6 hónap börtönre egyhített. A Sopronkőhidai börtönből 1951. május 31-én szabadultam. 1951 június 15-én feleségem megkapta a kitelepítési parancsot, mezőgazdasági munkára. Én Debrecenbe mentem, ahol Ilona testvérem és családja fogadott be lakásukba. Elvégeztem egy könyvelési tanfolyamot, majd két év alatt mérlegképes könyvelői oklevelet szereztem. 1956 elején a Szolnoki Vízügyi Igazgatóság gazdasági vezetője lettem. A forradalom leverése után kiderült, hogy önéletrajzom enyhén szólván kozmetikázott, ezért elbocsátottak 1959-ben. A Szolnok megyei Építőipari Vállalathoz kerültem üzemgazdászként. 1964. május 11-i hatállyal kineveztek a Magyar Tudományos Akadémia főrevizorának. Felköltöztünk Budapestre, 1974-ben nyugdíjba mentem.